ÁLLAMTITOK
2. Rész – Einstein téli utazása

Az első részt azzal fejeztük be, hogy felesleges mérnünk az időkülönbséget, mert nincs is mit.
A dolog megértéséhez nem kell sok ész, egy átlagos gondolkozó egy kis odafigyeléssel
azonnal felismeri az összefüggéseket. Pontosabban: semmilyen összefüggés sincsen, mert a történés, mint említettük, önmaga, csak más páholyból nézzük az „előadást”.
Ugyanezt az idő-dilatationt (tágulás) igyekszik bizonyítani az osztrák „Profil” egy képes ábrázolással.
Profil - No. 3. 2005. január 17. 99. oldal, balra fent.
Ez a folyóirat tovább megy: ugyanezt a helyzetet egy űrhajó példájával tárja elénk. A fény őszerinte is együtt utazik a járművel.
Az egész egy humbug! A fénynek nincs tömege, ott marad ahol keletkezett, onnan fog gömbalakban kiterjedni. A fényt nem lehet lapátolni!

A jubileumi év alkalmából, persze, minden újság majdhogynem kötelességének érezte az Einsteinről szóló ilyen, vagy olyan cikk megjelenítését. A nagyobb szerkesztőségeknek általában saját tudományos szakértőik vannak, akik maguk írják a cikkeket, de ha nincs ilyen, akkor segítségül hívnak szaktekintélyeket e munka elvégzéséhez.
Nekem, Ausztriából a „Profil” 2005. január 17-i, és az azt követő száma jutott.
A Profil a címadásban már szerényebben fogalmaz, mint a többiek:
100 éve relativitáselmélet
Albert Einstein világa
Zseni, békeharcos és a nők kedvence – a tudomány első popsztárja
- de a cikket, az újságon belül, szintén így kezdi:
A szellem mágusa

Vajon mire gondolt a szerző?
Miben mágus Einstein?
Ha tovább olvasunk, a cikk éppen úgy állítja be Einsteint, mint a többi értelmezések (újságok, szakcikkek, hovatovább a „közgondolkozás”), mégpedig: Einstein az emberi gondolkozás, a teoretikus fizika, mágusa.
Értelemszerűen: egyszeriben született valaki, csak egyetlen ember a megszámlálhatatlan milliárdok közül, aki hirtelen mindent tud, és mindent meg tud magyarázni, hovatovább
mindent másként értelmez, mint ahogy az van, illetve eddig volt.

Na de lássuk csak, mi itt a legdögletesebb:
Einstein kitalálta, sőt „tudományosan” alátámasztotta, hogy lehet nyerni!
Az emberi természethez tartozik, hogy az ember szeret nyerni. Mindegy mit, csak nyerni lehessen!
Einstein felkínálta nekünk az időt, az időnyerés lehetőségét.
A mondás szerint: „Aki időt nyer, életet nyer!”

Ez a tézis azonnal kiváltotta a tudósok érdeklődését, uram bocsá´, hiszen ők is csak emberek, (nem ?) de a széles tömegek is azonnal felszippantották a gondolatot.
Lehetett fantáziálgatni. Csak el kell jutni a fény sebessége közelébe, és már nyertünk is! Időt! Arról a mi zsenink nem beszélt, persze mind a mai napig alig-alig valaki, hogy ezt a fénysebesség közeli értéket soha el nem tudjuk érni, sőt még a töredékét sem, de ez nem érdekelt senkit. A szellem megújulása, a teoretikus fizika modernizálása (!) volt az áhított cél. A mágussal elkezdődött a dolgok keletkezése és eltűnése, különböző kozmikus szintű szerepcserék, úgymint nyerések és hasonló „modern” dolgok.

Vajon a kémiát, a matematikát, a biológiát, a filozófiát stb. ki „modernizálta”? Senki, azaz mindig, aki újat alkotott. A tudományok, a művészet, és minden emberi-biológiai szellemi tevékenység az idő múlásával megújul, annak megfelelően, hogy ki, mit, és mikor újít rajta. (Persze az éppen most említett tudományokat nehéz „modernizálni”, mert velük állandóan a Földön kell maradni, és azt könnyen ellenőrizni lehet.)
Ez a „modernizálás” a világűrt egy cseppet sem zavarta, az működött(ik) tovább a maga régimódi törvényei szerint. Neki ez még annyit sem jelent(ett), mintha egy ökörnek azt mondanánk, hogy: „De szép szemed van”!
Ide tartozik még megjegyezni; a világunk(űrünkben)ban csak egyetlen tudományos (!?) magyarázat szól arról, hogy valami uk-muk-fuk keletkezhet, vagy eltűnhet, és ez a hittudomány. Érdekes módon, a hittudomány is az időt kínálja fel nekünk – az élet meghosszabbodásának a hitét, kvázi, a túlvilági létet.
Még mielőtt valaki, tőlem viszolyogva, eldobná ez írásomat, szeretném nyomatékkal megjegyezni: Einsteint én is a szellem mágusának tartom.
Ő az emberiség eddigi történetének és túlnyomó többségének, talán a legnagyobb mágusa, de nem több!
A gondolkozásban új kapukat nyitott, a dolgokat másként magyarázta, mint azt valaha előtte bárki. „Forradalmár” volt, éppen úgy, mint a modern médiák által támogatott(hajtott) pop- képzőművészek,- zenészek,- irodalmárok,- színjátszók,- filozófusok és más szellemi alkotók és interpretátorok. Ezt a megújító, de legfőképpen absztraháló szerepet és értéket nem kell, és nem is lehet tőle sohasem elvenni. Itt csupán a megújítás és az absztrakció tartalmáról, és az eredmény értékének a jelentőségéről lehet vitatkozni.
A művészetekben elsősorban formai újításokról lehet beszélni, mert bármilyen radikális változtatások is történtek, ezek a tartalmat nem, vagy csak áttételesen érintették, úgymint, a dolog természetéből adódóan, maga a műalkotás lehetett a saját tartalma. Ezzel semmilyen törvényt, vagy rendet nem borított fel.
Egy absztrakt kiállítás nem azt sugallta, hogy az ember, márpedig így és így néz ki, illetve így fog kinézni. Kilépve onnan az utcára nem absztrakt emberek jöttek velünk szemben, hanem minden úgy maradt, mint előtte. Egy absztrakt kiállítás nem kínált nekünk melegebb Napot, vagy hosszabb életet, legfeljebb új érzeteket és magyarázatokat adott.
Einstein hasonlókat tett a teoretikus fizika területén. Azzal a különbséggel, hogy ő „alaptörvényeket” változtatott meg. Ha bementünk Einstein „absztrakt kiállítására” és „megnéztük, amit kiállított”, ettől kezdve az időnek másként kellett múlnia, és honnan,
honnan nem, a mágikus erővel felruházott semmi, a tér és idő tartotta össze a világmindenséget.

„Varázslatos” dolgokat talált ki, úgy tálalva, hogy az megszédítette a közönséget, majd´ mindenkit, így a tudós kollégák túlnyomó többségét is.
Ha nem is direkt módon, de Einstein az emberi agy két sajátosságát (gyengeségét) használta ki a varázslataihoz.
Az egyik: az ember állóképekben gondolkozik.
Nos, Einstein mozgó eseteinek a vizsgálatához azokat gondolatban meg kell állítani, ahogy erről már évekkel ezelőtt a cikkeimben írtam.
A másik: az ember nem csak állóképekben, de ugyanúgy álló gondolatokban is gondolkozik. Az álló gondolatokat, amik mint súlyos oszlopok vannak beépülve a gondolkozásunkba, viszont meg kellene mozgatni.
Tehát: a mozgó képeket állítani és a gondolatokat megmozgatni, egyidejűleg, villámgyorsan, töretlenül, és folyton-folyvást.
Ehhez járul, hogy ott működtette a dolgait, ahol azok nem, vagy nagyon nehezen követhetőek, illetve egyáltalán nem ellenőrizhetőek, hovatovább még ma sem, és talán sohasem. Állításai fő területei és irányvonalai: út a végtelenbe, a lehetetlenbe, az ellenőrizhetetlenbe... a kiszámíthatatlanba.
Ja kérem, ez a teoretikus fizika területe!
De hogyan?
Einstein szívesen emlegette, hogy ő nem tett mást, csak nem felejtette el a gyermeki fantáziálgatást, a gyermeki gondolkozás könnyedségét és rugalmasságát, amire a felnőtt emberek nem képesek.
Mint tapasztaljuk és tapasztalhattuk, a fiatal emberek könnyen tanulják az idegen nyelveket, a komputert és a vele járó digitális technikát könnyedén kiismerik, sőt továbbfejlesztik....stb. A magyarázatot ismerjük: őket nem zavarja a tudásuk, mert még nagyon lazák a gondolati kötöttségeik. A gyerek nem akar a gondolatai végére járni. Felnőtt értelemben ez egy felelőtlen gondolkozásmód.

Egy családnál voltunk látogatóban. Az apuka a fűbe, egy méterre egymástól, talpfákat
fektetett le, majd ezekre, cikkcakkban, léceket csavarozott. Az egész nem volt tíz centi magas.
A kétéves kislánynak úgy kellett ezen végigmennie, hogy nem lépjen mellé. A lányka éppen gyakorolt.
Az élettársam kérdezte tőle: ”Nem félsz, hogy leesel?” „Nem”, volt a válasz, „mert a biztonsági kötelek megtartanak.”
Persze, sehol egy fia kötél sem! „És hol vannak ezek?” Erre a kislány elkezdte mutatni; először a bokáját, aztán a térde fölött, majd a combját és a derekát. „Aha, már látom” –nyugtatta meg az élettársam
. ......később... A lányka már lejött az építményről. Az élettársam: „Hová tetted a köteleket?” A lányka a fűbe mutatott egy pontra. „Ott fekszenek.”
Persze, a füvön kívül semmi sem volt látható.
„Aha.”

Innen még csak egy lépés sem: ha a rendelkezésre álló pár milliárd évre gondolunk, amennyi ideig a mostani földi létfeltételek elképzelhetőek, az emberiség igencsak gyerekcipőben totyog. Kitalálja magának a teret, valamint az időt, és elhiszi, hogy ezek a biológiai-szellemi képződmények tartják működésben a világűrt.

Az idő múlásával a gyerekben összeépül a világ képe, és az agyában megkezdődik a gondolati „oszlopok” kiépülése. Idővel olyan sok információ éri, hogy ezeket a beépült oszlopokat
nincs ideje, vagy módja megmozgatni, reformálni, sem újraépíteni – hogy a gondolati lustaságról ne is essen szó.

Einstein idejében már jó ideje kialakult a tudományágak elkülönülése egymástól, sőt ez nem elég, ami mára még feltűnőbb, a tudományágakon belüli szakosodás olyan mértékű lett, hogy egy fizikus nem feltétlenül ért a másik fizikus szakterületéhez.
Mit csinált Einstein? Az ő idejében szó sem volt a mai jogvédelmi rendszerről, hisz a médiák nem úgy működtek, mint ma, és az általános, személyre visszabontható hírközlés még csak álom értékű sem lehetett.

Einstein összegyűjtötte a mások által kimunkált, és számára alkalmasnak vélt tudományos számításokat valamint tételeket, hozzácsapott néhány megfoghatatlan dolgot: idő, tér, fény,
tett hozzá 86 dekagramm biológiát, 28 méter kémiát, 1,5 liter filozófiát, majd egymásba gabalyította őket.
(A mi idő- és térfogalmunk emberi-biológiai magyarázat szüleménye, következésképpen nem tényező a világmindenségben, a fény pedig, bár sokféle magyarázat létezik róla, mindmáig
nem igazán kiismerhető.)
Nincs ember, aki ezt a kavalkád szerűen összebogozott masszát a gondolataiban meg tudja állítani, úgymint minden egyes pillanatban kiértékelni, majd tovább engedni, és ismét és újra. Az állandó mozgásban levő, és a végtelenbe vesző tételeket vagy helyzeteket Einstein sem tudta a gondolataival követni, majd az agyával feldolgozni, mert ő is egy ember, mint bárki más: te meg én, vagy akárki emberfia. Einstein tudta ezt, és azt is tudta, hogyha a felállított példahelyzeteinek a végére járna, más oldalról vagy nézetből is megvizsgálná őket, visszakerülne oda, ahonnan elindult, és nem tud a „világűr eszén” túljárni.

József Attila valahogy így fogalmazott: „A macska nem tud, egyszerre, kint is és bent is
egeret fogni”.

Nos, mi a későbbiekben a többi oldalt és nézetet is meg fogjuk vizsgálni. Nemcsak benézünk, hanem ki is nézünk az ablakon, mert minket minden és minden a legapróbb részletekig érdekel, amit Einstein nekünk felkínál.
Az emberiség fejlődésének elengedhetetlen szükséglete az újdonságok kitalálása, és a merészség a nyilvánosságra hozatalukhoz. Nos, Einstein kitalálta ezt a „tudományos karusszelt” és nyilvánosságra is hozta. Veszíteni valója nem volt, maximum kinevetik, de remélhetőleg kozmikus szinten. Aztán majd csak lesz valahogy.
De nem történt semmi, épp ellenkezőleg, hamarosan látta és tapasztalta, hogy nem csak ő maga nem, hanem mind az átlagemberek, úgymint a tudósok sem tudják a felállított helyzeteit követni, így ellenőrizni, talán éppen ezért egyre több fizikus állt a tanai mellé. El kell ismerni, a teoretikus fizikát mindenki számára elérhetővé, és bizonyos vonatkozásban népszerűvé tette. Einstein szlogenje mindennapos lett a hétköznapi beszélgetésekben, sőt vitákban. Ha valaki bizonytalan volt valamiben, akkor divatos lett hozzáfűzni az állításához: „persze, minden
relatív”.
Az egész einsteini elméletből senki sem értett semmit, de mindenki erről beszélt, legfőképpen arról, hogy semmit sem ért. Ez olyan jó volt. Olyan hatalmas lett az ember, az emberi elme, hogy már olyat is ki tud találni, amit saját maga sem ért.
Ez igen, ez az igazi modernizmus!
Ettől kezdve, az emberek hétköznapi hitvilágában nemcsak a vallások, hanem az einsteini teóriák is önálló világképet alkothattak. Annak ellenére, hogy Einstein az élete vége felé többször említette, ő csak néhány összefüggéstelen felfedezést tett, de egy komplett világképet nem sikerült felépítenie. Ez az új világkép mégis összetákolódott valahogy. Einstein mindennapi szükséglet lett, és akik belőle élnek, nem adják őt fel soha + egy nap. Érthető, hisz az emberiség kultúrájának egy jelentős objektuma veszne el.
Lássuk csak, hol is van ő ténylegesen?
Az emberi-biológiai tudatban, abban a felfogó rendszerben, ami az ember sajátja, és csak a biológiai követeléseknek megfelelően tud működni, (egyelőre?), sehogyan másként.

Az ember szelleme odaképzeli magát, és oda is igyekszik a testével, ahová a biológiai felépítménye nem való. Ezt a két teljesen idegen törekvést kell valahogy egyensúlyban tartania. Az ember által definiált és használt tér- és időfogalommal nem tudjuk a világűr méreteit és természetét meghatározni. Ehhez járul, hogy a világűrben az időnek és a térnek nincs funkciója. Az időt az ember találta ki, mert a tudatának a hordozója halandó. Ezért szüksége van valamire, amihez az élete hosszát viszonyíthatja, és a teljesítményét mérheti. A tér is biológiai szükséglet, ugyanúgy, mint egy fazék, egy komputer, vagy egy trágyázó villa. A tájékozódáshoz az ember tehát kitalálta a teret, és hogy könnyen eligazodjon benne, kitalálta a háromdimenziós rendszert, amit nagyon jól működtet itt a Földön. A világűr emberi értelemben vak, süket, és semmilyen más biológiai-emberi érzékszervi működésnek nem felel meg. A világűrben sehol sincs, volt, és lesz időregisztráció, ugyanúgy sehol sincsenek a „jobb tájékozódást” szolgálva paraméterek a térdimenzióknak felállítva. Hovatovább, fogalmunk sincs, hogy a világűr a „teremtés”, vagy a teremtés visszacsinálása állapotában van. (Csak lassan a testtel: ismerem az ősrobbanás meséjét, aminek az ideje naponta változik 10-20 milliárd évvel. Persze a robbanóanyagot, előtte oda is kellett szállítania valakinek, nem?) Ellentétben az emberrel, egy kődarabnak teljesen mindegy, hogy mi lesz belőle (hélium, hidrogén, vagy egy növénybe fog molekuláris állapotban beépülni), és ugyanúgy teljesen mindegy, hogy nyomtalanul(!?) –, valamint hol, és mikor tűnik el, vagy mikor keletkezett, és ez az egész mennyi ideig tart. A világűr, tehát az élettelen anyag fogalomrendszere (haha)(haha?) nem egyezik meg az ember (az emberi-biológiai szellem) fogalomrendszerével. Az anyag részecskéit nem az összetartozási érzés tartja egyben, úgymint az egyes anyagok akaratlanul hatnak egymásra. Itt az idő „elfelejteni” a biológia diktálta fogalomrendszerünket és működési reflexeinket, ha az élettelen anyagok világát vonjuk kérdőre. A modernizmus kiügyeskedte a forgalomból a szerénységet, ezért a mi időnkben mindent, azt is amiről nem elegendőek az ismereteink, meg kell tudni magyarázni, meg kell tudni határozni és értelmezni, mert különben nem egy tudós, hanem egy senki vagy! Így lett a korunk a „leg”-ek, a „korlátlan szellemi jólét” világa, persze a vele járó, a korlátlan, néha kozmikus méretű szemfényvesztés kényszerével, aminek Einstein diadalútja is köszönhető.

Amikor e sorokat, mint kiigazításokat papírra vetem, 2011. szeptember 29-ét írunk. Pár napja röppent fel a hír: a neutrínók 300 000 km-en 18 méterrel gyorsabbak voltak, mint a fény. Az oxfordi teoretikus fizika professzor, (akinek elküldtem az e témához tartozó anyagomat) az ismert részecske szakértő, prof. Frank Close, egy elektronikus újságban, az interneten azonnal(!) az összes fizika könyvek átírásáról értekezik. Továbbá arról ír, hogyha ez tényleg beigazolódik, akkor a világ összes fizikakönyve hibás, és a fizika alaptételei széttöredeznének.

A világűrben a biológia véletlenül van jelen, de akárhogy is van, nem elsődleges tényező. Talán fogalmazzunk így: a világűr működésében nem merülnek fel biológiai kérdések, és nincsenek biológiai válaszok.

Ezek után térjünk vissza a teoretikus fizika, pontosabban; az időnyerés világába.
Ismerkedjünk meg részletesebben a felkínált szituációval, mégpedig egészen másképpen, mint ahogy ezt eddig, bárki is megtette volna.
Segítsünk Einsteinnek, mert nagy szüksége van rá!
Mint említettük; ő elfelejtette a kiagyalt helyzeteit körüljárni. Ő megelégedett egyetlen felállással, holott, mint később látni fogjuk, a vesszőparipája a tér lett, amit ő helytelenül, de erről majd egy későbbi folytatásban, három dimenzióban fejezett ki: A világűrben is, kérem! Merüljünk el ebben az „einsteini három dimenzióban”!
Ha már a fénnyel való próbálkozásunk nem kedvezett Einsteinnek, próbáljuk meg a kísérletünket tárgyakkal lefolytatni.
Egy klasszikus példa, a helyzetet mindenki ismeri, valószínűleg meg is élte már. Az „igazi” teoretikus fizikusok persze azt fogják mondani, hogy a következők nem igazán Einsteintől származnak. Én azt mondom, jobb, ha mindennek a végére járunk, nehogy valami kimaradjon a sorból. (A vonattal utazó, fénnyel való kísérletről, ami Einsteintől származik, még egyszer szó lesz, de az már egy lerágott csont, abból nem lehet levest főzni.)

Az utazó egy egyenletesen haladó vonatban az asztalon álló csészébe kávét tölt. Az utazó látja, hogy a kávé a csészébe töltődik. (Inerciarendszer 1)
A peronon álló látja, hogy valaki az előtte elhaladó vonatban az asztalon álló csészébe kávét tölt. A vonat halad, a kávé mégsem megy a csésze mellé. (Inerciarendszer 2)
A különbség: a peronon álló azt fogja állítani, és joggal, hogy a kávé egy „kiválasztott” cseppje az ő számára nagyobb utat tett meg, mint az utazó számára, aki csak a kávénak a kannából a csészébe megtett útját látja, míg a peronon állónak a vonat elmozdulásának az útjával is számolnia kell.
A dolog egyetlen nézeti, gyermeki magyarázata ezzel le is záródhatna: adjunk igazat Einsteinnek és kész!
A kiömlő kávé egy összefüggő csíkot képez, ahol az egyes fázisokat lehetetlen nyomon követni. Vegyünk egy szemléletesebb példát!
DIMENZIÓ 1
Ugyanaz a vonat, valaki egy labdát tart a kezében, majd azt a vonat padlójára ejti. Az utazó látja, hogy a labda merőlegesen a padlóra esik, ez alatt X utat tesz meg. A peronon álló látja, hogy a labda elindul az utazó kezéből a padló felé, miközben a vonat haladási irányába is elmozdul. Azt fogja állítani, hogy a labda ferdén esett lefelé, tehát hosszabb utat tett meg, mint amit a vonaton utazó érzékelt. Ugyanannyi idő alatt! Az utazó, tehát, azt remélheti, hogy neki az idő lassabban telik, mint a peronon állónak, aki nincs mozgásban.
Nincs mese, el kell ismernünk, az einsteini tétel, a látottak alapján, itt is igaznak tűnik, jóllehet az állítás igazolásához az emberi érzékszerveket vettük igénybe.
E fenti példánk azonos a Spiegel példájával, mindössze nem a fény verődik a padlóra, hanem egy labda, ami a tehetetlensége miatt ténylegesen a vonattal utazik. Vajon ez az eset egy valódi inerciarendszer? (Erről később)
Ha már az emberi érzékszervekkel értékeljük ki az esetet, hovatovább az ember maga is részt vesz, mint kísérleti alany benne, akkor végezzük el a munkánkat tisztességesen!
Mint tudjuk, a vonaton utazó nem látja, nem érzékeli a labda nagyobb útját. Az ember nagyon akar időt, és ezzel életet nyerni, ezért mindent elkövet, hogy ezt a célját elérje.
Mégpedig gondolkodik.
E „hibájából” kiindulva kigondolja, tehát tudja, hogy a labda ténylegesen mennyi utat tesz (tett) meg. Ez az érték pontosan megegyezik a peronon álló által mért, vagy érzékelt, adatokkal.
Két apró mozzanat erejéig tegyünk egy kis kitérőt.

1. Mi van akkor, ha az utazó is és a peronon álló is vakok?
Ugyanaz a felállás. A vak peronon álló elképzeli az esetet; a labda a padlóra, közben a vonat halad. A vonatban utazó is elképzeli az esetet; a labda a padlóra, közben (ő is tudja) a vonat halad. A kérdés a következő: Mit látnak?

2. Két vak ül a moziban. Egy jó idő után megkérdezi az egyik a másikat: "Látsz valamit?"
Az: "Nem, semmit. És te?" Válasz: "Én sem látok semmit." Az előző: "Akkor cseréljünk
helyet!"

Ez apró csemegék után lássunk ismét munkához. Véletlenül, és miért is ne, másvalaki is az
eset megfigyelője lett.
DIMENZIÓ 2 – Inerciarendszer 3
A sínek a pályaudvaron kis görbületet tesznek, hogy aztán megint egyenesen fussanak tovább. E kanyar mögött áll egy vasúti munkás, aki a mi utolsó kocsiban utazó labdás emberünket szintén megfigyelte. A szerelvény éppen kimegy a görbületből, így a mi pályamunkásunk a vasúti kocsinak pontosan a hátsó középpontjában áll. (Ő lesz az – inerciarendszer 3)
A labda kiesik az utazó kezéből. Tudjuk, hogy az inerciarendszer 1 és 2-ben ki mit lát és tapasztal. Vajon mit lát a pályamunkás? (Inerciarendszer 3)
Ö azt látja, hogy a labda az utazó kezéből a vasúti kocsi padlójára esik, mégpedig ugyanolyan módon, mint azt a vonatban utazó látja, tapasztalja. A vonat elmozdulását nem látja!

Most jutottunk ahhoz a példához, amit Einstein felkínált nekünk az időkülönbség teremtés magyarázataként.
Johannes Wickert: Albert Einstein, 53. oldal 2. bekezdés
Einstein a következő képpel magyarázta az esetet. Képzeljünk el egy egyenletesen és egyenesen haladó vonatot. (inerciarendszer 1) A kocsinak pontosan a közepén ül egy megfigyelő személy, aki előre is, és hátra is fénysugarakat bocsát ki. Egy ügyesen felállított tükörrendszerrel ellenőrizve a személy azt fogja állítani, hogy a fény a kocsi elejére és a végére is azonos időben érkezik meg. Ezzel beigazolódik a fénysebesség állandósága. Fenti történést egy, a peronon álló is vizsgálat alá veszi. (Inerciarendszer 2) Ő viszont a fény korábbi megérkezését észleli a kocsi hátsó falánál, hiszen az a fal a fénnyel szemben halad, ezért a fénynek nem kell a teljes utat megtennie. A haladási irányba kibocsátott fény később érkezik meg. Jóllehet a vonat sokkal lassabban halad, mint a fény. A vonat eleje eltávolodik a fénytől, amíg végül is, mégiscsak beéri azt. Ez az érvelés a fénysebesség állandóságát igazolja, és minden inerciarendszerre érvényes. A példa láthatóan egy ellentmondáshoz vezet: A fény egyidejű megérkezését elöl és hátul, mind a két megfigyelő tagadni fogja.
(Fordítás tőlem)

Hölgyeim és Uraim, a fény nem váltott jegyet a vonatra, a fény nem utazik!
A fény nem lehet inerciarendszer, mert nem atomos anyag, nincs tömege! Aki a fényt a relativitás magyarázatához felhasználja, az a "fáktól" (fény) nem látja az "erdőt" (világot). A
fény az egyetlen fix pont a világmindenségben. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem: az idézett kísérletet Einstein nem végezte el!
A napokban is láttam a Google-ban neves tudósoktól gyönyörűen kimunkált ábrázolásokat az időkülönbség (dilatáció) magyarázatáról. Az egyik éppen a Földet és a Holdat veszi
segítségül. A helyzet felépítése hasonló a Der Spiegel ún. vonatos példájához. A szerző elfelejtette (?) figyelembe venni, hogy a két égitest egymáshoz viszonyítva is, másodpercenként, legkevesebb, több száz méteres állandó elmozdulásban van. (Ami a
vonatos példában valahogy úgy jelentkezne, mintha a vasúti kocsi teteje meg padlója, menet közben, egymáshoz viszonyítva is elmozdulna.) De meg kell őt érteni, a szerző valami nagyot akart alkotni.
Mind a mai napig nem értik a tudósok, vagy nem akarják érteni, amit Einstein sem értett, vagy nem akart érteni ill. direkt figyelmen kívül hagyott.
A fény nem halad a járművel! A vonaton utazó és a peronon álló is ugyanazt látja, vagy tapasztalja! A fényforrásból minden egyes fázisban újabb és újabb fény-nyalábok lépnek ki, amik aztán gömbalakban (gömb-szimmetrikusan) terjednek tovább. A megfigyeléskor
elsőként kilépő egyetlen fénysugarat kell követni, mert az azt követő fény-nyaláb már nem a
mi kísérletünkhöz tartozik!
Talán még egyszer:
Johannes Wickert - Albert Einstein
58. oldal kb. középen
" ...a fény ...tökéletesen felkutatott. Mint tudjuk, a vákuumban egyenletesen, gömb alakban (gömbszimmetrikusan) terjed, függetlenül a fényforrás és a megfigyelő mozgásától. Ez a felismerés fizikai kísérletek teljesen biztos eredménye." (Fordítás tőlem)

Arról nem is beszélve, hogy Einstein egy inerciarendszerben egy másik inerciarendszert mozgat, ami kizár minden további inerciarendszert, tehát a peront az azon álló emberrel.

Nos, a fény természetét az imént, és "A fény lapátolása" részben megvilágítottuk. Ennek megfelelően a vonatban utazó és a peronon álló a fény becsapódását (mindegy hol, elöl, vagy hátul) azonos idejűnek fogja észlelni. Ennek következtében, ha az Einstein által felkínált eseményt a mi pályamunkásunk a DIMENZIÓ 2-ből (inerciarendszer 3 – tudjuk: a vonat háta megett) szemléli, akkor ő nem fog mást látni, mint a felvillanó fényt, ami eltakarja tőle az eltávolodót. Egy direkt erre a célra konstruált, akármilyen trükkös tükörfelépítmény sem hozna más eredményt, azzal ugyanazt látná, mintha a dolgot a sorstársával együtt oldalról, a peronról, figyelné meg.

Az Einsteint magyarázó példák között kiemelt helyet foglal el az időnyerés vélt lehetőségének, létrehívásának az ábrázolása. Az egyik ilyen szívet melengető a "Profil"-ban jelent meg: 3. szám 2005. január 17., 99. oldal, jobbra fent.
Egy űrhajós elindul a világűrbe. Ha az ember egy masinát tudna konstruálni, ami 99.9 % fénysebességgel tudna repülni, (ha öregapámnak nunija lett volna, akkor ő lett volna az öreganyám - ez tőlem) és egy 100 fényévre levő csillagra repülne, akkor a pilóta visszatérve 9 évvel lenne idősebb. Az itthon hagyottaknak pedig a sokszoros elmúlás jutna osztályrészül, mert a Földön ezalatt 200 év telne el.
Az űrhajós tehát útra kész, a rakétában ül (inerciarendszer 1), míg a balsorsos szomszédja a kíváncsiak között a lelátón ácsorog. (inerciarendszer 2) Aztán a rakéta elindul, és hamarosan óriási sebességgel elszáguld valamerre. A balsorsos szomszéd ilyen mértékekben tekintve, mindegy merre száll az űrhajó, mindenképpen a rakéta háta mögé kerül. Ez pont megfelel a mi DIMENZIÓ 2 helyzetünknek, ahol a pályamunkás a vonat háta mögött áll.
Amikor az űrhajós, az ő, - vagy ki: szakíró(?), tudós(?), teoretikus fizikus(?) - számításai szerint 9 év múlva visszatér, így a magyarázat, a szomszédjai már régen meghaltak. A mit tudom én hol, 99.9 % fénysebességgel, "bóklászó" űrhajós pontosan a falábú, XY ország, Durka megye, Burka falu, Kisköttyön utca 34/b-ben lakott, balsorsos szomszédjához viszonyítva lesz 191 évvel fiatalabb.
Ez minden idők legszebb népmeséje!
Repülés majdnem fénysebességen, aztán halál és győzelem, meg boldogság! Ezt csak Einstein tudta túlszárnyalni, aki, ha transzban volt, már-már látni vélte saját magát hátulról, amint egy fénycsóva farkán lovagol.

Mint látjuk az inerciarendszer 1 mindig azonos, csak a hozzá viszonyított helyzeteket változtatjuk meg, inerciarendszer 2, vagy 3.
Foglaljuk össze:
Az inerciarendszer 1-et az inerciarendszer 2-vel összevetve a mérleg látszólag Einstein oldalára billen. Az inerciarendszer 1 az inerciarendszer 3-hoz úgy tűnik, döntetlenre áll. Talán nézzünk körül a pályaudvaron, ami egy jelentős csomópont, ezért 10-15 sínpár fekszik egymás mellett. A település eredetileg csak a vasút egyik oldalán terült el, de a helységnek szüksége volt lakóterületekre, ezért a másik oldalon is hamarosan építkezni kezdtek, így szükségessé vált egy gyalogos felüljáró híd felépítése a sínek felett.
Ott áll a mi következő emberünk, egy járókelő.
Ez a DIMENZIÓ 3 és inerciarendszer 4.
A vonatban utazó, az elhaladó vagonban, az üvegtető alatt pont most ejti le a labdát. Mit lát az inerciarendszer 4 -ben álló? Látja, hogy a labda a vonattal azonos utat tesz meg. A labdát nem látja lefelé hullani, csak a vonattal azonos irányú mozgást látja. Semmilyen más tájékozódási pontjai nincsenek. Az inerciarendszer 1-hez viszonyítva ő is éppen úgy, mint az inerciarendszer 2, oldalirányból nézi az eseményt, de a gravitáció "tökéletlensége" miatt nem látja azt, amit "látnia kellene". Itt pontosan neki kellene a gondolatait igénybe vennie ahhoz, hogy a labda lehullását elképzelje, ugyanúgy, mint az inerciarendszer 1 és inerciarendszer 2 viszonylatában akkor a vonatban utazónak.
Ebben a párosban vajon ki nyert, és ha igen, mit?
Itt jutottunk el oda, amit már korábban megígértünk: Vajon a mi vasúti példánk valódi eset a relativitás vizsgálatához, vagy itt egymással összekevert helyzeteket vizsgálunk?
A relativitás lényege, hogy minden mozgó test (tárgy, atomos anyag stb.) a másik, tőle független testhez viszonyítva mozgásban van. Ez azt jelenti: Ha egy test elmozdul a vele
együtt megfigyelt objektumhoz viszonyítva, akkor a "tényleges" mozgási állapottól
függetlenül, mindkettőt mozgásban levőnek kell tekinteni, vagy értelmezni.
Mi történik a mi vonat példánkban? DIMENZIÓ 1
Van egy vonatunk inerciarendszer 1, ami elmozdul a környezetéhez, a pályaudvarhoz, viszonyítva. Inerciarendszer 2.
Mi igyekszünk Einstein tanításának megfelelni, miszerint; semmilyen földi állapot nem felel meg a világűr értelmezéséhez, ezért az utas kezében levő labdára nem engedjük hatni a gravitációt, ami tudjuk, a bolygók stb., így a földi körülmények sajátja. Ennek megfelelően a helyzet megváltozik. A labda a levegőben áll, ahová a mi utasunk emelte, és minden, a vonatban hozzá viszonyítható tárgyhoz képest ott is marad "lebegve", ugyanazzal a sebességgel haladva, mint a környezete. Ugye az idő ilyenkor minden résztvevőnek és nem résztvevőnek ugyanúgy fog múlni. Ha viszont, hagyjuk a gravitációt rá hatni, így
ellentmondunk a "tanításnak", de ez nem is lenne baj, mert nem tilos.
De mi történik ekkor?
A labda elmozdul a vonatban állóhoz viszonyítva, ezzel a labda lesz, hogy ne keverjük össze az eddigiekkel, az inerciarendszer 1 és az utazó az inerciarendszer 2, ugyanakkor a peronon álló az inerciarendszer 3.
Na nézd csak, rontom-bontom, a teoretikus fizikusok eddig elfelejtették észrevenni, hogy itt nem kettő (2), hanem három (3) inerciarendszer van jelen?
Vajon, ha a peronról is elvesszük a gravitációt, lesz-e ennek felmérhető következménye? Bizonyára, de ott is működni kell a gravitációnak, mert különben megváltoztatnánk az eredeti felállást. A peronon, tehát, működni fog a gravitáció.
Azt "elfelejtettük" figyelembe venni, hogy csak egyenletesen mozgó testek lehetnek inerciarendszer, itt viszont a gravitáció hatására gyorsuló labdáról van szó. Látszólag rendetlenek vagyunk, de a jelenkori teoretikus fizika is remegő lábakon áll, és már nem
sokáig tudja a rendetlen einsteini tanításokat érvényben tartani. Az idevágó anyag tele van toldozással és foldozással. Lásd: Presseaussendung 2.

(Extrem-News, Quelle: Technische Universität Wien, Veröffentlicht am 20.11.2010.) http://www.extremnews.com/berichte/wissenschaft/64fd1339f977ebb

Segítsünk Einsteinnek! Ha igen, hát igen, ha nem, akkor visszamegyünk oda ahonnan kiindultunk. Maximum a teoretikus fizika ismét nem lesz olyan "ördögien" látványos.

Mint említettük, a peron az inerciarendszer 3, de van-e ehhez kötődő inerciarendszer 4, és ha igen, mi az?

Einstein téli utazása

Szélcsendes téli délután volt, amikor felszálltam a vonatra. Nagy, súlyos pelyhekben esett a hó. 2011-et írtunk. Találtam egy négyes ülést, oda telepedtem le. A másik oldalon egy 70 év körüli férfi, ne szaporítsuk a szót: azonnal felismertem, Einstein utazott velem. A vonat elindult, majd hamarosan a kívánt sebességével egyenletesen haladt. Einstein kezében egy piros golflabda (nem tudtam, hogy golfozni is szokott), azzal játszott. Néha felemelte a feje fölé, majd leejtette a padlóra. Gondoltam: ismét egy új törvényen dolgozik.
Ekkor egy fenyőerdőhöz közeledtünk, ahol munkások dolgoztak. A kontúrjuk jól látszott a sötét háttér előtt. Az egyik munkás, ahelyett, hogy dolgozott volna, élvezettel nézte a csendes hóesést, a függőlegesen leeső hópelyheket és az elvonuló vonatot. Bepillantott az ablakon. Látta, hogy Einstein éppen ekkor ejti ki a kezéből a golflabdát. A labda, az ő nézetéből, a menetiránnyal azonosan, ferdén, esett a padlóra. Tudta, hogy Einstein azt látta, hogy a labda, oldalirányú elmozdulás nélkül, merőlegesen éri el a padlót. (Hiszen ezt a kísérletet mindenki ismeri!)
Einstein ekkor pillantott ki az ablakon a szélcsendes tájra. Látta, hogy a hó a menetiránnyal ellentétesen, ferdén(!) esik lefelé. Nem nehéz kitalálni: a hó az inerciarendszer 4.

Mert a fény az egyetlen fix pont a világűrben:
A fény megfigyelése arra való, hogy, a fénykibocsátás kiindulópontjához viszonyítva, meg tudjuk határozni a fényforrás és annak környezete tényleges (!) mozgását, így sebességét, az univerzumban.

Ha egy fényforrást (lámpát) óriási sebességgel röptetünk, akkor az egy akadály kontúrja mögött tökéletes precizitással eltűnik. A legkisebb fényhullámocska sem fog az akadály és a megfigyelő közé "berepülni". Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a fény előtűnik egy akadály mögül.
Ahogy azt a "Föld alatti lovasok"-ban írtam, a mindenkori fénygömbből mindig (!) csak egyetlen fénysugarat látunk, azt, ami a fényforrásból nyílegyenesen, tehát a legrövidebb úton irányul a szemünkbe.
Esetleges kérdésekre a válaszok: www.artmovement.at "Föld alatti lovasok"

Ha e fentiek nem elegendőek a dolog eldöntéséhez, akkor a következőket ajánlom:

Tegyük fel, hogy a megszámlálhatatlan milliárdok által elfogadott tételt, "a fény utaztatását" elfogadjuk úgy, ahogy azt a Der Spiegel közzétette.
De tegyük fel, hogy ezt a kísérletet, személyesen a vonatban állva, Einstein végezte el.
Tegyük fel azt is, hogy tél van és csendesen, nagy pelyhekben esik a hó.
Nemkülönben tegyük fel, hogy Einstein a kísérlet közben kinéz az ablakon.
Mit lát?
Száz valahány év óta a megszámlálhatatlan milliárdokból senki sem utazott autóval vagy vonattal? Az álló járműből az ablakon kinézve nem látta a függőlegesen eső vízcseppeket, vagy hópelyheket, amik a jármű elindulása után, a sebességtől függően egyre ferdébb pályára kerültek, a menetiránnyal ellentétes irányban?

Balint

Bécs, Gusswerk 2011.
Folytatása következik.