1.Rész (A fény lapátolása)

Mint ismeretes,a“Föld alatti lovasok“-at 2004- ben írtam és csak 5 éves késéssel adtam ki, ill. jelentettem meg a honlapomon. Ennek , talán, legföbb oka , hogy az év elsö napjaiban a médiák beharangozták; 100 éves a relativitás elmélet, a 2005-ös Einstein jubileumi éve lesz.

Sokan ismerik az Einstein körüli mizériát. Számtalan ismert tudós, szakember és gondolkodó lépett fel ellene. Megcáfolták, vagy gondolták megcáfolni, ledegradálták , vagy egyszerüen kicsúfolták a téziseit. Einstein év; nekem nem volt annyira fontos a közlés, másrészröl az imént említett sikertelen kritikák az írásom átgondolására,vizsgálatára irányítottak. Hol itt a hiba? Einsteinnél , vagy nálam?

 Az én dolgozatom egy sorozat tagja , lehet mondani; évtizedek töprengésére vezethetö vissza. Na, nem éjjel és nappal törtem ezen a fejem, és legföképpen nem kimondottan az elméleti fizikába beszükölöen, hanem próbáltam nyílt lenni, maradni a világ dolgait illetöen, és ezt az állapotot szellemileg feldolgozni. Röviden kifejezve: Soha , senkinek és semminek sem hittem el semmit. Tovább megyek; lehetöleg magamnak sem, ami, tudjuk egyáltalán nem egyszerü és majdnem keresztülvihetetlen. Na, de éppen ez benne az igazán csábító.

Hová tudunk eljutni a magunk - és a világ felismerésében. Tovább megyek; ha már mindent felismertünk, van e ezen túl , kívül és legföképpen, belül még valami megfogható és értelmezhetö? Láncolat e a világ és annak keletkezése , fejlödése, avagy vannak e végpontok? Itt nem muszáj a területi végpontokra gondolni. E „végpontok“ között sokkal fontosabb dolgok zajlanak le, természetesen hozzászámolva a mi Földünket is , úgy ahogy van, amikröl fogalmunk sincs, pedig éppen úgy jellemzöek a többezer milliárd fényévre tölünk eltávolodva létezökre is.

2001-ben megírtam az „Az ötödik dimenzió; az emberi-biológiai szellem“ címü munkámat. Tulajdolképpen e gondolat majdnem tíz évet élt bennem és csak valamikor késöbb akartam megírni, illetöleg kiadni. Pár év eltelt a megjelentetés óta, és nem nyomtalanul. Az ötödik dimenzióból idöközben az elsö lett (persze csak nálam) , márcsak azért is , mert az ember szelleme nélkül nem létezik semmilyen dimenzió. A dimenzió értelmezési probléma, nem tudjuk megélni, csupán kifundálni és kiszámítani. Mint ismeretes, és azt hiszem Einstennel összehozható a fogalom: Ami itt érvényes nálunk, abból semmi sem érvényes a Földön kívüli világürben , csak a matematika. Einstein mégis térrácsos szerkezetekkel számol,( ide értve az ember által kitalált , de a világürben csökevényes háromdimenziós rendszert ) és a földi gondolkozásnak megfelelö idöket tol össze- vissza a világürben. Természetesen vannak ellentmondások, nagyon is jó ez így. > Èn mindent elhiszek Einsteinnek, legalább úgy, mint magamnak! < Apropó ellentmondások: Einstein úgy vélte , Isten nem dobókockázik. Belegondolva; a Földön mégiscsak kockáznia kell, nem? A Föld is a világür része , nem?

 „Kockázzunk“ tovább. Azoknak, akik még nem olvasták, vagy nem elég figyelmesen: A „Föld alatti lovasok“ semmi újat nem talált ki, mindössze az állítólagos fényrészecskéket igyekezett tulajdonságokkal „felruházni“ és egy használható világképbe beilleszteni. Nem történt más, csupán csak annyi, hogy én az eszeveszetten és értelmetlenül száguldozó fényrészecskéket megállítottam.   Ezek továbbra is , ugyanúgy jelennek meg a fénnyel együtt, nem tudják egymást elkerülni, mint eddig. A fény találkozva a térrészecskékkel aktivizálja azokat, így ugyanott vagyunk , mint voltunk. Ez az elmélet viszont, kiküszöböl egy csomó megoldatlan rejtélyt; az állítólagos fényrészecskék keletkezése, továbbá valahogyan, úgymint valahová való eltünésük körülményeit illetöen, és nem utolsósorban a „fényrészecskék“ lehetséges különbözö nagysága tekintetében. Az én *térrészecske* elméletemet az sem rontja, hogy különbözö kisérletek bizonyították a „fényrészecskék“ információs rendszerü összetartozását ; a világos, de a sötét(!) teret ,ugyanúgy, kitöltik „ az én“ térrészecskéim is.

El lehet képzelni; itt állok egy megszámlálhatatlanul újragondolt és átdolgozott darabbal, persze , továbbra is tele kételyekkel, amikor berobban az Einstein jubileum. Az írásom senki ellen nem íródott, ez valami belsö szükséglet eredménye. Ùgy gondoltam felhagyok az egésszel, legalábbis egyelöre. Van az embernek, amúgyis, elég dolga, de végül is ; Einstein év! Volt anyag böven, elkezdtem én is Einsteinnel foglalkozni. Már régóta volt otthon egy, inkább Einstein magánéletével foglalkozó, könyvem, de karácsonyra ,az élettársamtól , kaptam hozzá még egy kötetet, ami elég szakszerünek tünt, és a folyóiratok; a Profil és a Der Spiegel, amelyekben a cikkek szerzöi komoly szaktekintélynek számítanak. ( Kerestem eredeti müveket is , de nagy meglepetéssel értesültem ,hogy Einstein rövid, néhány oldalas dolgozatokat írt csupán.) A különbözö szerzök más- másféle szemszögböl közelítették meg a témát, és ez rendkívül jól kihozta a dolog pszihológiai, társadalmi, politikai, filozófiai karakterét, de egyben, talán mindnyájan megegyeztek; Einsteinen kívül csak ö, és senki más, nem érti ezt az egészet. Bizonyára, miért is ne? Hosszú ideig , nekem sem sikerült ezt a misztériumot a tudatomban feldolgozni. Két és fél hónap telt el . Ezalatt többször átolvastam a rendelkezésemre álló anyagot, méregetve a „misztériumot“ a valósághoz. Ha Einstein megértette , márpedig ö is csak egy ember , mint én, akkor nekem is meg kell értenem, amit ö megértett ! Tudtam , hogy a „Föld alatti lovasok“ állításai nem egyeznek meg Einstein elméletével, de az idö elteltével sem láttam inogni a teóriámat . Ekkor 2005.március 15-én az ORF   elöadótermében            ,különbözö tekintélyes fizikusok megjelenésével, még Princetonból is, Einstein emlékmüsort tartottak. Nekem is ott a helyem, gondoltam, mert valami már kezdett bennem kialakulni, és nem feltétlenül csak a teoretikus fizika körében, ha lehet annál sokkal „emberibb“ komplexitásban.

Az elötérben gyülekeztünk, várva a bebocsájtást a nézötérre . Megmondom, nagyon sokan voltunk. Ez egy kicsit meg is lepett, ugyanis szerettem volna valahol elöl ülni, hogy mindent jól lássak és halljak. Ráadásul a meghívóra rá volt írva, hogy nem garantálják az ülöhelyet. Valahol hátul álltam, amikor kinyitották a kétszárnyas ajtót ,amin keresztül elkezdtek az emberek, nagy valószínüséggel fizikusok , vagy a témához kötödö tudományos érdeklödésü más szakemberek, befelé nyomulni. Mivel ezt rendkívül vontatott tempóban csinálták, így én veszélyeztetve láttam a helyem az elsö sorban. Azonnyomban felfedeztem a kétszárnyas ajtó jobb és bal oldalán egy- egy kisebb ajtót ,amik be voltak csukva. Mindenki a föbejáraton keresztül akart bepréselödni, hisz azt kínálták fel, azt nyitották ki nekik. Nekem az elsö sor kellett, ezért odamentem a baloldali ajtóhoz , lenyomtam a kilincset , kinyílt , bekerültem egy kivilágítatlan, szük elötérbe, találtam szemben még egy ajtót , az sem jelentett akadályt , így másodpercek múlva az elsö sorban ülhettem . A színpadon balra egy ütött –kopott csónakocska,hevenyészett árbóccal és valami vitorlafélével. Benne esetlenül egy majd életnagyságú rongybaba, pár égnek meredezö kenderkóc frizurautánzat és egy fapipa a fejében . Szóval, siralmasan nézett ki . Ez volna Einstein ? Ismertem a történetet ; a nyaralója a tóparton állt, és szeretett vitorlázni ,ha nem is tudott. A szinpad közepén félkörben ültek a beszélgetés résztvevöi. ( Ha valakit érdekelne , hogy személy szerint kik voltak , megvan a meghívó ! ) Üdvözlések, bemutatás és bemutatkozások. A müsorvezetö bejelentette: A tárgyalás , részben , angol nyelven fog történni. Persze mindenki tud angolul, de ha nem ,szivesen tolmácsolnak, természetesen senki sem jelentkezett, tehát mindenki tud angolul. Gondolhatni ; ez egy ilyen magasan képezett társaság, egyébként is ,aki nem tud angolul, egyszerüen , nem való ide. Csak mi ketten, Einstein és én , nem tudunk angolul. Ö egyébként is csak egy rongybaba, én meg az vagyok , aki vagyok. Az est a „szokásos“ módon zajlott le; a téma felvetése, tárgyalás, méltatás. Ami nekem feltünt, két szó; „fekete energia“, vagy nevezhetjük sötét energiának is. Ha valaki, vagy a tárgyalás elakadt ,az egyik résztvevö elöadó révedezö, átszellemült szemekkel ezt a két szót ejtette ki. A többiek megértették és rövid ,méltóságteljes csend következett. Aztán hamarosan hazamentünk.

Két dolog maradt bennem az est emlékeként, az egyik: A XXI. század embere óriási kapukat dönget és részben nyitogat, de önnön természeténél fogva nem veszi észre , vagy megkisérelni sem meri kinyitni a kisebb, talán több eredményt hozó, ajtócskákat; ott “ közlekedik“ ahol megnyitják neki az utat. A másik: Ez lenne Einstein? Egy“ rongybaba“? ……!..... A dolog ennél sokkal összetettebb, mint ahogy az az elsö megközelítésben látszik.

 Einsteinnel foglalkozni nagyon érdekes, és ha az ember igyekszik teljes képet kialakítani magában, legalább annyira tanulságos : Valóságos társadalomtudomány. Az én dolgom elöször az volt , hogy megértsem azt , amit Einstein már megértett. Az általa kibocsájtott tanok tanulmányozása közben, persze pár évvel késöbb, kialakult bennem a gyanú, hogy ö sem igazán értette azt, amit felvázolt. Einstein nem a fizikában alkotott nagyot, holott az ellenzöi a fizikust támadják benne, de miért is ne , a “ hivatalos“ kritika sem tudja öt a helyére tenni. Amit az ember hall és lát: „ A Berni Csoda“, „ A világmindenség mestere“ ezek újságírói címszavak, az újságokba minden belefér , ami nem büntetendö. Dicséretért , különben is, ritkán szoktak akasztani. Ez „égig“ magasztaló jelzök különben sem illenek rá, ö egy a középszerünél sokkal fakóbb , rendetlenebb és felelötlenebb, ember volt csupán. Matematikai érzéke ,vagy tudása egyenesen csapnivaló volt. Miben hozott újat? A gondolkozásban, a dolgok újszerü körüljárása terén. Ùj szemléletet teremtett, holott nem tudta ,hogy mit eredményez, amit csinál. Mindezekben óriási segítségére volt az a szellemi felbolydulás amit úgy hívunk; modernizmus. Az összes többi fizikus és tudós a régi iskolához tartozott, ragaszkodtak a „ mindent kézzel foghatóan be kell bizonyítani“ elvhez, a környezetet viszont minden irritálta ,ami régimódi volt. A legfontosabb itt megemlíteni az akkori idök legnagyobb felfedezését, a médiákat. Nekik újdonság kellett , friss hírek, amik a bomba erejével hatnak. Minden modern volt már, körös –körül, csak a tudósok rejtözködtek el a csendes laboratóriumokban.   Ebben a helyzetben, mintha az ég küldte volna, valaki fantáziálgatni kezdett . Amiket állított, attól megszédültek a fejek, holott ezek a mindenkiben valaha élt , de már elfelejtett gyermekkori fantázia szüleményei voltak , némi tudományos ismeretbe ágyazva. ( Rendetlenül és ellenörizhetetlenül ) Pontosan ez az un. gyerekes gondolkozásmód az újdonság ,ami az emberi felfogást megreformálta    ,nevezzük; modernizálta. Csak annyi történt, hogy kiszabadultak az évszázadok ( ezredek, vagy több ? ) alatt el nem ismert ösztönök. Gondoljunk itt a képzömüvészetmüvészetben , a zenében, az irodalomban milyen óriási erövel tört be a DADA , a primitív, vagy kaotikus zene, mint vezérlöerö , és az együgyü irodalom ahol ,néha , csak betük halmaza lett a papírra nyomtatva , mindenféle értelem nélkül. Einstein valahol ösztönösen ráérzett erre a vonalra, hisz ettöl vibrált a levegö. Sok veszíteni valója nem volt, hisz nem volt semmije. Már az elsö próbálkozásai után érezte, hogy a szelek neki kedveznek . Mindent elkövetett , amit tudott, istenkém, nem tudott többet, mert , igy, nem is lehet! Ezzel szemben, biztosan állíthatom; Einstein nélkül nem jutottunk volna oda, ahol most vagyunk , hogy ez egy zsákutca, vagy nem, ezt a kérdést hagyjuk , egyelöre, nyitva.

Térjünk vissza a tanulmányaimhoz. Azt tudtam , hogy körülbelül annyira képzetlen vagyok, mint Einstein , ebben az esetben ez meghálálhatja magát. Hónapok , söt évek teltek el, és nem csak a fizika tanulmányozásával, hanem megpróbáltam beleélni magam a személybe, de legalább úgy az idöbe, a korba, a száz év elöttibe. Közben szorgalmasan elemeztem Einstein munkáit; tételesen és összefüggéseiben is. Minden hatásnak kerestem az ellenhatását, válaszokat a kérdésekre, ahogyan ök csinálták az „Olympia- Akademie“-ben, számoltam és kiszámoltam, egyeztettem a tételeket az egyeztetett tételekkel. Már az elején felfedeztem némi pontatlanságot ,de azokat az én figyelmetlenségemnek , vagy logikai zavaromnak véltem elismerni. Azt hiszem érdemes az elsö ilyen példát nyilvánosságra hozni.

 A speciális relativitás-elmélet.   Megjelent a „ Der Spiegel“ 3. Számában 2005. január 17-én.

A szöveg fordítása:

>1< Egy vonaton utazó méri azt az idöt, amire egy fénysugárnak szüksége van, a tetö lámpájától apadlón fekvö tükörig és vissza - megtenni. Az utazó számára a fény függölegesen halad.

>2< A peronon álló azt látja , hogy a lámpa és a tükör elmozdul a haladás irányába. Miközben a fény a tükör felé fut, a vonat tovább megy – ezért a fény útja hosszabb lesz. Ugyanez érvényes a tükörböl visszaverödve is.

>3<Abból kiindulva, hogy a fény sebessége mindkettö számára azonos, a peronon álló azt fogja állítani; több idö telt el, amig a fény, ferdén, le- és fel szaladt. Ez azt jelenti, hogy az utazó órája, úgy tünik, lassabban jár, mint az övé.

( Fordítás tölem) 

Ha a dolog a fentiek szerint müködne, akkor lapátolni lehetne a fényt!

Ebböl következöen, ha a fénysebesség közeli gyorsasággal lapátolunk, akkor a száguldó lapát számára a "munkaidö" sokkal rövidebb lesz , mint az egy helyben álló lapátolóé , így az relatíve (!) lassabban kopik, tehát a lapát (!) "rövid idö" alatt néhány nemzedéket ki tud szolgálni.

Ezzel sok pénzt spórolhatunk meg !

(Ìgy valahogy, valami ilyesmi ?!)

Most ide illeszteném az én példámat , ami lényegében megegyezik az elsövel , mindössze annyiban nem, hogy itt , az imént , a peronon álló személyt is vonatra ültetjük.

>Egy csavargó felkapaszkodik egy egyenletes sebességgel haladó , nyitott vagonra. Nézi a másik vágányon, azonos sebességgel, de ellenkezö irányba közlekedö szerelvényt. Látja; az egyik kocsiban ég a lámpa, alatta a padlón tükör fekszik, ami elött áll valaki.< ( Szakértöknek ez a feladat egy csemege !)

Nézzünk egy kicsit körül!

Mint említettem igyekeztem az ismereteimet kibövíteni ebben a témában, igy Johannes Wickert: Albert Einstein címü müvét is tüzetesen áttanulmányoztam.( Rowohlt Verlag GmbH) A szerzö a képzömüvészeti érettségi  (Stuttgart,Nürnberg, Firenze) után fizikát és pszihológiát hallgatott,(Frankfurt a. M., Freiburg, Basel) disszertációját Albert Einstein-röl írta. 1980-ban egyetemi magántanár lett, pszihológia szakon, Tübingen-ben. Ma mint festö , úgymint egyetemi tanár Köln-ben és Elsenborn-ban (Belgium) él. Megjelent töle ugyanennél a kiadónál még: Isaac Newton( 1995, rm 50548). E fentiek a könyvben található adatok, tudomásom szerint a szerzö, ma , nyugdíjas. Az Einstein könyvt 1972-ben debütált , nekem a 2005-ben kiadott , átdolgozott és kibövített példány van meg.

 Nos, e kötet 58. oldalán található egy tudományos tétel leírása, ebböl a következö idézet:

   „ ….a fény tökéletesen felkutatott. Mint tudjuk, a vákuumban egyenletesen, gömb alakban, terjed , függetlenül a fényforrás és a megfigyelö mozgásától. Ez a felismerés, fizikai kisérletek teljesen biztos eredménye.“                                                                          

( Fordítás tölem)

A fenti helyzet felállása teljesen azonos a Der Spiegel példájával.

Nos, hogyan értékelem én az esetet?

 Minket ebböl a terjedésböl csak egyetlen , vékonyka fénysugár érdekel, mégpedig az, amelyik a fényforrásból (a tetölámpából) éppen kilép és függölegesen a padlón fekvö tükör felé irányul.

A következö pillanatban a vonat már elmozdult, a mi lámpánkkal együtt, amiböl most egy másik, ugyanolyan, mint az elöbbi , fénysugár lép ki, hogy merölegesen lefelé futhasson. Ès ez így megy tovább, mindig új és új fénysugár lép ki a lámpából.

De mi történik a mi elsö ( kiválasztott) fénysugarunkkal? Semmi különös. Az megy tovább lefelé , abba az irányba amerre elindult ; töretlenül! Azon a pályán maradva , a világürben(!), amit a keletkezése pillanatában kiválasztott magának. Nem halad együtt a vonattal , mert a terjedése független a fényforrás mozgásától ! Tovább megyek: Ha a vonat túl gyorsan megy, még a tükröt sem éri el, hanem a menetiránnyal ellentétes(!) irányban a csupasz padlóba csapódik be. Persze ehhez a vonatnak a fénysebességhez közeli gyorsasággal kéne haladnia. Azt már tudjuk, hogy Einstein, vagy a cikk szerzöje mit szeretett volna láttatni az utazóval, vagy a peronon állóval , és elsösorban velünk. De mit látnak valójában? Az egyik áll egy vasúti kocsiban , látja a lámpát és az elsuhanó fényeket az ablakon keresztül , meg a tükröt a padlón, talán a lámpa tükörképét is. A peronon álló látja , hogy egy vonat elhalad elötte, valamelyik vasúti kocsiban, amiben egy személy állva utazik ; ég a lámpa . De mi történik valójában?   A következö : Ha a kiválasztott fénysugarunk éppen a peronon álló elött kezdte meg a függölegesen lefelé tartó útját , akkor az azt látná, ha láthatná , hogy a fénysugár bárminemü oldalirányú mozgás nélkül töretlenül halad lefelé, míg a vonat, mind a személyhez , mind pedig a függölegesen haladó fénysugárhoz képest , elmozdul a menetiránya felé. Az utazó ugyanezt észlelné azzal a különbséggel, hogy ö azt látná, ha láthatná, miszerint a mi kiválasztott függölegesen, lefelé haladó fénysugarunk elmarad töle, hátra , a menetiránnyal ellentétes irányban. Ezt követöen, a fény a tükörböl visszaverödve is föggöleges pályán halad felfelé , mégpedig pontosan ugyanazon(!), amelyiken lefelé.   A peronon álló és az utazó elött lejátszódó esemény , csupán optikai csalódásnak fogható fel ( de csak nagy megeröltetéssel) , mert a fény “ mindkét“ esetben ugyanannyi utat tesz meg , és oldalirányban tekintve , ugyanott marad , ahol elindult- hisz az eset önmaga - csupán a megfigyelés történik más helyzetböl. Az idö méréséröl, ezek után itt, nem szükséges beszélni ; erröl majd késöbb bövebben. 

(Folytatása következik)

Bécs, Gusswerk 2009/10

A megjelenés dátuma: 2011. január 14. 

BALINT